“Elmúlik mint száz más pillanat
S tudjuk mégis múlhatatlan,
Mert szívek őrzik, nem szavak.” (Végh Gyrögy)
Nagy az izgalom, egy hét múlva ballagunk….. Na nem én izgulok, és nem is a lányom, merthogy részünkről meghívók átadva, ballagási menü rendben, szoknya anyaga a varrónőnél, búcsúbeszéd megtanulva. Szóval minden ok. A gond ott kezdődik, hogy az unokatesó is ekkor ballag és mint ma kiderült ugyanabban az időpontban. Így a nagyi törheti a fejét, melyik unokája ballagásán legyen ott, vagy félig itt, félig ott??? 
Micsoda szervezés, ma már a szervezők nem figyelnek oda, hihetetlen. Több iskola, több osztály. Nos lehet, hogy elkerülhetetlen az ütközés, no de ez nem az én problémám. És a ballagás után hogyan tovább? A kérdésre válaszolva elmondtam, hogy egyáltalán nem szeretnék nagy dolgot csinálni belőle. Amit viszont szeretnék, nem úgy beesni a lányom ballagására, mint 3 évvel ezelőtt, amikor a fiam ballagott.
Most eszsmbe jutott, amikor az első napon kézen fogva besétáltunk az iskolába. Beült a lányom az iskolapadba és lelkesen félelmek nélkül elindult az úton. Most kap majd egy tarisznyát az új útra és ami következik gimnázium, angol tagozattal, bentlakással. Merőben más, mint az eddigi hétköznapok nemcsak neki, nekünk is.
